Interjú a vámpírral 2.

*labelle: Lenne még néhány kérdésem, ha nem zavarna...
*miss: Kérdezz bátran, csak a gyereknevelést hagyjuk.
*labelle: Mit gondolsz, miért fontos, hogy jótékonykodj?
*miss: Helyesnek érzem azt, hogy segítsek másokon. Ettől nem lesz jobb a világ, sőt én sem leszek jobb ember, de ez nekünk megszokott dolog, minthogy Ti elmentek a boltba a napi friss kenyérért.
*labelle: Hozzátok házhoz szállítják a kenyeret is?
*miss: Nem, ez csak egy egyszerű hasonlat volt, nem jutott más az eszembe, gondoltam, hogy ez egy elég természetes dolog Nálatok.
*labelle: Valóban az.
*miss: Látod, van amihez még én is érthetek.
*labelle: Hova jársz fodrászhoz?
*miss: Nem értem, hogy jön ez most ide, ...egyébként a belvárosba, itt nincs olyan sok mesterfodrász. Természetesen itt is lakik a közelben egy nagyon nagyon szimpatikus lány, aki ügyes fodrász, de mégsem mondhatom azt, hogy a szomszéd vágja a hajamat.
*labelle: Valóban különös lenne, de utálod ezt a lányt.
*miss: Igen, de ezt azért mégsem mondhatom. A belvárosban gyönyörűen megcsinálják a frizurámat, szeretem azt, hogy sokan foglalkoznak velem, körülrajonganak, élvezik a társaságomat.
*labelle: Szerintem mindenkivel így bánnak, aki a Te körödbe tartozik.
*miss: Kétségkívül így lehet, de legalább egy kicsit elhiszed, hogy fontosabb vagy, mint más.
*labelle: Neked az önbecsüléseddel is gondjaid vannak?
*miss: Kinek nincsenek?
2011. április <vége>

Különleges bánásmód 1.

"Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.

„Kik ezek?” S mi bús csöndben belépünk..."

Ady Endre: Lédával a bálban (részlet)

Velük is ilyen megjelenni. Nevezzük őket Izának és Robertnek rövid "o"-val, érzékeltetve, hogy ő nem magyar. Ha velük jelentem meg mindig elfogott egy különös érzés. Ez az érzés az, hogy a mai este nem az enyém, mert mindenki őket fogja nézni, vagy inkább bámulni. Azért mentünk mindig erre a helyre szórakozni, mert nem olyan drága. Furcsán hangozhat ez, nekem jól jött, úgysem ültem a millióimon, mint ők, nekik meg azért jött jól, mert biztosítva volt az, hogy ők lesznek az est fénypontjai. Nem kellett azon aggódniuk, hogy valaki jobban néz ki náluk, márkásabb a cipője, vagy szebb fényű haja van.
Ez rám nézve is kellemetlen volt, de mindig megnyugtattak, hogy én más vagyok, én hozzájuk tartozom, és nem "közéjük". Bár, mivel velük mutatkoztam nem volt kellemetlen percem egy este sem, hiszen mindenki tudta kikkel jöttem és megkaptam azt a bánásmódot amit ők is. Természetesen taxival érkeztünk, nem kellett sorban állnunk, messziről köszöntek nekünk és megkértek mindenkit, hogy engedjenek szépen előre minket. Nem vizezték az én koktélomat vagy a whiskymet sem, sőt nekik még a "gazdagok pora" is ingyen járt néha-néha.
És ki ne élvezte volna a más bánásmódot? Hozzám ugyanúgy odajöttek a csodálók, akik olyan gazdagok, előkelőek és szépek akartak lenni mint ők, ugyanúgy elbeszélgettek velem is, mint velük.
Elmondhatatlan érzés, mindaddig amíg rá nem jössz, hogy ez nem így van.
Amikor megtudod, hogy csak azért mosolyog a pincér és nem vizezi a whiskyt, hogy beajánljam Robert apjának a kaszinójába, hogy azért jönnek oda a fiúk, férfiak, hogy bemutassam őket Izának, és hogy ez a kettő pedig azért barátkozik velem, hogy közelebb legyen ehhez a világhoz, legyen egy kapcsolattartójuk köztük és a diszkó népe között. Valahol ott is helyezkedtem el.
Ez az, amire sokan rájönnek és nem tudják elviselni. A nagyon gazdagok, az elitek és a nem gazdagok nem lehetnek egymás barátai. Biztos azt mondod ez nem így van, de honnan tudod, hogy ha ezek az emberek lenéznek valakit azért mert nem a Chanelben vásárol, akkor téged, aki csak tíz-húszezerért vesz nadrágot, nem fognak. Amikor ez kiderül, netán túl okos lenne valaki és magától rájönne, igen kellemetlen a felismerés. Legszívesebben megmondanánk a mosolygó pincérnek, hogy milyen szar embereknél akar bevágódni. Meg is tehetjük, de nem mi fogunk jól kijönni belőle.
Ekkor kell elgondolkozni, hogy mit akarunk. Én a szimbiózist választottam: én megadom azt amire nekik szükségük van és én megkapom azt amire nekem van szükségem, bizonyos feltételekkel. Lehet ezt hosszú távon folytatni? Elárulom, igen!

Interjú a vámpírral 1.

*labelle: Milyen érzés az, hogy a felsőbb réteghez tartozol?
*miss:  Én ezt nem így fogalmaznám meg, én az elit része vagyok, kérlek tégy különbséget a kettő között, nem mindenki mondhatja magát elitnek, csak azért mert sok pénze van.
*labelle: Miért, ehhez valamit tenni is kell?
*miss: Én ezt úgy mondanám, meg kell jelenni.
*labelle: Mint egy próbababa, mutogatnod kell magad?
*miss: Mutogatni nem az elit mutogat, mi, hangsúlyoznám mégegyszer, megjelenünk.
*labelle: Milyenek vagytok egymással? Olyan ez, mint az Egyesült Államokban? Hollywoodban?
*miss: Nem, mi jobbak vagyunk bizonyos tekintetben.

*labelle: De hiszen a legtöbbeknek sokkal több pénzük van, mint az itteni elitnek...
*miss: Akkor úgy fogalmazok, mi tudunk viselkedni.

*labelle: Miért fogalmazol többes számban? Ez bátor kijelentés...
*miss: Mi észrevétlenek is tudunk maradni, nincs mindig a sarkunkban egy fotós, vagy paparazzo, ahogy ti hívjátok...
*labelle: Kire érted azt, hogy mi?
*miss: Visszatérve az előző kérdésedre, itt az idényszereplőkkel van elfoglalva a bulvár, ami nem is baj ránk nézve. Képzeld el, ha például minden nap a gyermekeinket látnánk egy képen, ahogy megbotlik, azonnal ráfogná az egyik napilap, hogy ittas. Az elitnek vannak közös vonásai, ezért is beszélek néha többes számban, ezekben a kérdésekben egyet értünk.

*labelle: Ilyen gyakran botladoznak a gyerekek? Akkor talán lehet valami hasonlóság a Nyugattal.
*miss: Úgy értettem, ahogy azt mondtam. Különben is, kinek tökéletesek a gyermekei?

*labelle: Nem is veszekedni szeretnék...
*miss: Rendben, de próbálj meg Te felnevelni két gyereket.
*labelle: A két gyereknek két nevelőnője volt.
*miss: Most ezt fejezzük be, kérlek.
2011. április <vége>